Bólyi telephely

Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola
Intézményünk a Mohácsi Tankerületi Központ területéről érkező súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekeknek, fiataloknak nyújt fejlesztési lehetőséget a fejlesztő nevelés-oktatás keretein belül.

Célcsoport:
A súlyos és halmozott fogyatékosság az egész élet során fennálló állapot, amelyre jellemző, hogy a testi struktúrák károsodása következtében a speciálisan humán funkciók – mint a kommunikáció, a beszéd, a mozgás, az értelem és az érzékelés-észlelés – minimálisan két területén súlyos vagy legsúlyosabb mértékű zavar mutatható ki. Ennek következtében az érintett személy pszichofizikai teljesítményei extrém mértékben eltérnek az átlagtól, így tevékenységeiben erősen akadályozottá válik, és társadalmi részvételében jelentősen korlátozott lehet. A súlyos és halmozott fogyatékosság hátterében rendszerint a korai életszakaszban bekövetkező, a központi idegrendszert érintő komplex károsodás áll. A fogyatékosságok a legkülönfélébb kombinációkban és súlyossági fokozatokban, esetleg eltérő időben jelenhetnek meg. A fenti fejlődésbeli eltérések és tevékenységbeli akadályozottságok a pedagógiai megsegítés, nevelés, oktatás, fejlesztés szempontjából sajátos nevelési igényként jelentkeznek. E tanulók speciális segítséget igényelnek szükségleteik kielégítése, egészségük megtartása, az emberi, a dologi és természeti világhoz való viszonyuk kialakítása és a társadalom életében való aktív részvétel érdekében. Egész életükben a környezet fokozott mértékű és folyamatos, komplex segítségére, támogatására utaltak; személyiségük kibontakoztatása és életminőségük javítása érdekében nevelés-oktatásra van szükségük.” (32/2012 (X.8.) EMMI rendelet)

A fejlesztő nevelés-oktatás törvényi háttere:
A súlyos és halmozott fogyatékossággal élő tanulók fejlesztő nevelés-oktatása a 2011. évi CXC. törvény a Köznevelésről paragrafusai, valamint a 32/2012. (X.8.) EMMI rendelet 3. számú mellékletében kiadott „A súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók fejlesztő nevelésoktatásának irányelve” alapján készített intézményi rehabilitációs pedagógiai program és a tanév helyi rendjét meghatározó éves munkaterv alapján folyik. A fejlesztő nevelés-oktatás a tanév rendjéhez igazodó, a tankötelezettség teljes időtartama alatti rehabilitációs célú, az elért fejlődési szakaszokat követő egységes folyamat. A nevelés-oktatás fejlesztési területeinek tartalma tanítási évfolyamokra nem tagolódik, a pedagógiai munka szakaszolása a tevékenység tartalmi kínálatának életkori sajátosságokhoz alkalmazkodó strukturálásában, koncentrikus bővítésében jelenik meg.” (20/2012. EMMI rendelet 140§ (3-4))

Fejlesztő nevelés-oktatás feladatai:
A Nemzeti Alaptantervben meghatározott és a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók fejlesztő nevelés-oktatásának irányelvében kiemelt fejlesztési feladatok a fejlesztő nevelésoktatása során úgy értelmezhetőek, hogy azok a tanulókra individualizáltan, a képességek és készségek megalapozása, kialakítása, fejlesztése útján valósulnak meg. Ennek során figyelembe kell venni, hogy a fejlesztő nevelés-oktatás során a tanulás és tanítás hagyományos felfogása nem alkalmazható: a tanuló és a gyógypedagógus egy közös tanulási folyamaton megy keresztül, amelynek során egymás jelzéseit, kettőjük személyes viszonyát egymás megértésének lehetőségeit tanulják és a másikat önmaguk jelzéseinek megértésére, kifejezéseik helyes értelmezésére tanítják.

Tevékenységünk célja:
Tevékenységeinket a gyerekek szükségletei és a helyi igények határozzák meg. Fontos számunkra az egyéni képességek, fejlettség mellett elérhető legnagyobb önállóság feltételeinek megteremtése, melynek alapja a szociális, a kommunikációs és más kognitív készségek specifikus módszerekkel való kompenzálása, a fejlődésben elmaradt készségek habilitációs fejlesztése, a mindennapi gyakorlati készségek speciális módszerekkel való tanítása.

Kiemelt célunk, hogy a gyermekek képessé váljanak a család életébe való beilleszkedésre, elfogadják az általános emberi értékeket, felkészüljenek a felnőtt életre, megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak, elősegítve ezzel a társadalmi integrációjukat.

Nevelési céljaink elérésének érdekében alkalmazott módszerek, terápiák minden esetben igazodnak a gyerekek életkori sajátosságaihoz, értelmi fejlettségéhez, nyelvi szintjéhez, egyéni képességeihez és az adott szituációhoz.

Tevékenységünk feladata:
A súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók fejlesztő nevelésének, oktatásának irányelvét figyelembe véve, megfelelően elkészített egyéni fejleszti tervek alapján a sérült funkciók, fejlesztése, a gyermekek társadalmi beilleszkedésének segítése.

A feladatok végzéséhez nyugodt légkört teremtünk, melyben a gyermekek és felnőttek egyaránt jól érzik magukat, amely a kölcsönös bizalmon, az egyéni sajátosságok figyelembevételén, a következetes, egymásra építő gyógypedagógiai munkán alapszik. Mindezek jól segítik a képességek kibontakozását, a hatékony fejlesztő munkát.

Pedagógiai tevékenységünk kiemelt feladatai:
  • A fejleszthetőség, és az önálló tevékenykedés feltételeként a biztonságérzet kialakítása.
  • Fejlesztő ápolás-gondozás, mindennapos tevékenységre nevelés.
  • Az önismeret fejlesztése, az önállóság kialakítása, fejlesztése.
  • A gyermek alkalmazkodását segítő viselkedésformák tanítása a családi és iskolán kívüli környezetben.
  • Az elsajátított ismeretek, készségek bővítése, szinten tartása.
  • A tanuló egyéni szükségleteinek és képességszintjének megfelelő szociális viselkedés, illetve az ezt megalapozó elemi készségek tanítása, fejlesztése.
  • Speciális módszerek, terápiák alkalmazásával az egyre pontosabb észlelés, a verbális és nonverbális kommunikáció kialakítása, a gondolkodás, és az emlékezet fejlesztése.
  • A mozgásra alapozva készségek kialakítása, képességek fejlesztése differenciált, szükségletekhez igazodó segítségnyújtással.
  • A különböző szociális, kulturális környezetből fakadó hátrányok csökkentése, kompenzálása.
  • Az alapszükségletek kielégítése, jó testi és lelki közérzet megteremtése.
Fejlesztési területek
  • Érzelmi és szociális nevelés
  • Kreativitásra, játékra, szabadidős tevékenységre nevelés
  • Kommunikáció
  • Mozgásnevelés
  • Ember és természet
  • Önkiszolgálás, egészséges életmódra nevelés
Fejlesztő nevelés-oktatás formái:
  1. csoportos foglalkozás: a fejlesztő nevelés-oktatás maximum 6 fős csoportokban, intézményi rehabilitációs pedagógiai program alapján egyéni fejlesztési tervekkel szerveződik.
  2. egyéni fejlesztő foglalkozás: a tanuló egyéni fejlesztése az egyéni fejlesztési tervben ütemezett órarend szerint történik, amelytől a pedagógus eltérhet a gyermek aktuális állapotától függően.
Az ellátás megszervezése:
  1. Oldi Tagintézményben: ambuláns formában, egyéni fejlesztés keretében
  2. Mohácson, a székhelyintézményben: ambuláns formában, egyéni fejlesztés keretében
  3. Bólyi Telephelyen:
    - csoportos fejlesztés keretében: 4 csoportban (max. 6 fős csoportokban) heti 20 órában
    - egyéni fejlesztés keretében: ambuláns formában, heti 2-5 órában tanulónként